A dohányboltokba száműzné az energiaitalokat egy magyar családszervezet
2023. március 01. 12:00
A kiskorúakra való veszélyességükre hivatkozva csak a nemzeti dohányboltokban tenné lehetővé az energiaitalok vásárlását a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak). A szervezet már többször felvetette a szigorítást, és úgy tűnik, az országgyűlési képviselők között is többen vannak, akik támogatják a kezdeményezést.
Évről évre felmerül a sajtóban, hogy a cigarettához és az alkoholhoz hasonlóan az energiaitalok elérhetőségét is korlátozni kellene, azaz 18 év alattiak ne vásárolhassanak ilyen terméket, amelyből egyébként évente több tíz millió dobozzal fogyasztanak a magyarok. A Fiatal Családosok Klubja az iskolai büfék minél egészségesebb kínálatát szorgalmazó kampánya lezárultával most ismét felvetette a szigorítás szükségességét.
Iskolai büfék kínálata
„Tavaly egy nagy kampányba kezdtünk az egészséges iskolabüfék ügyében, miután rengeteg szülői jelzést kaptunk arról, hogy sok büfében még mindig korlátlanul vásárolhatnak egészségtelen ételeket, italokat a gyerekek. Programokat szerveztünk, felvilágosító előadásokat tartottunk, közvélemény-kutatást készítettünk, és a kormánnyal is egyeztettünk” – elevenítette fel a Mandinernek a Ficsak alapítója.
Király Nóra. Fotó: MTI/Soós Lajos
Király Nóra elmondta: ezzel összefüggésben merült fel újra az energiaitalok témája, mert azok „szintén borzasztóan károsak a gyermekeinkre”, a bolti hozzáférhetőségükre pedig gyakorlatilag semmilyen szabályozás nem vonatkozik Magyarországon.
Energiaital-vásárlás 18 év alattiak körében
A családszervezet azt szeretné elérni, hogy a kiskorúak ne tudjanak korlátlanul energiaitalt vásárolni, ezek a termékek a jövőben kizárólag a nemzeti dohányboltokban legyenek kaphatók, ahová a törvény értelmében 18 év alattiak nem mehetnek be.
Álláspontjuk szerint ugyanis az energiaitalok a koffeintartalmuk miatt mind fizikailag, mind mentálisan kifejezetten károsak a gyermekekre nézve, ráadásul függőséget okoznak, és a magas cukortartalom miatt az elhízás kockázatát is növelik. „A felnőttek pedig döntsék el maguk, hogy mérgezik-e a szervezetüket vagy sem” – fogalmazott Király Nóra.
A Ficsak alapítója ugyanakkor egyelőre nem túl derűlátó az ügyben, mert – mint fogalmazott – „nagyon erős az energiaital-lobbi, Magyarország egy energiaital-gyártó nagyhatalom, és ezek a cégek mindenáron a minél nagyobb profitra hajtanak”. Hozzátette, ők ennek ellenére további tárgyalásokra törekednek, már csak azért is, mert több olyan országgyűlési képviselővel is konzultált az elmúlt hetekben, akik úgyszintén korlátoznák az energiaital-vásárlás lehetőségét.
Energiaital veszélyei: mit mond a szakszövetség?
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ez év elején már bejelentette – nem először aktivizálódva az ügyben –, hogy a kormány egy figyelemfelhívó kampány keretében igyekszik rámutatni az energiaital-túlfogyasztás veszélyeire, különösen a fiatalok körében. Az államtitkár akkori tájékoztatása szerint
a felső tagozatos és középiskolás diákok 10 százaléka napi rendszerességgel fogyaszt ilyen italokat,
és az elmúlt években több száz olyan eset volt, amikor fiatalok ezek túlfogyasztásával összefüggésben szorultak orvosi segítségre.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint egy gyereknek egyáltalán nincs szüksége energiaitalra, sőt a jelenlegi ajánlások úgy szólnak, hogy az ő étrendjük nem is tartalmazhat koffeint vagy más stimulálószereket.
Ezt nem vitatja a Magyar Energiaital Szövetség sem, amely a honlapján arra a kérdésre, hogy gyermekeknek ajánlott-e az energiaital, azt írja: „Nem, gyermekeknek nem ajánlott semmi, ami koffeint tartalmaz, így a kávé, az energiaital és a kóla sem. Viszont egy egészséges felnőtt naponta megihat 5 doboz energiaitalt”. A szervezet hozzáteszi azt is, hogy a boltok polcain található összes energiaital (és összes összetevője) biztonságos – ugyanis az energiaitalokat a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal is rendszeresen ellenőrzi.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, a tiszás politikusok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék, rá és ez a céljuk.
Abból kiindulva, hogy az Egyesült Államokra már nem lehet számítani, európai nukleáris elrettentés van kialakulóban, vagyis az USA helyett Franciaország fog megvédeni minket. Boris Kálnoky írása.
p
0
0
19
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 106 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. március 02. 14:20
Nem kell kitiltani az iskolákból. Csak olyan szabályozást kell bevezetni, ami pontosan meghatározza, hogy mit lehet árulni az iskolában és mit nem. Ha a menzán sikerült ilyen szabványokat bevezetni, akkor a büfé sem lehet akadály.
A dohánybolt dolog elgondolkoztató, de talán egy kicsit túlzás.
Ficsakos picsa figyeljen oda a gyerekére, ennyi erővel kinyit egy üveg töményt a boltban a gyerek és meghúzza. Betanított szöveg átszellemült arccal, nálam nem nagyon van fideszesebb, de ez a maoista népnevelés kategória.
Ráadásul kiszolgálják a 18 év alatti gyerekeket cigivel a trafikokban.